Események

2005. október 6. - Emlékezés az aradi vértanúkra

Kádártán "13 õszi rózsa" címmel városrészi ünnepség zajlott október 6-án 17 órakor az aradi vértanuk tiszteletére az Emlékparkban.
Megtiszteltek minket jelenlétükkel: Pál Béla államtitkár, Hartmann Ferenc alpolgármester, Sipos Zoltán VMK igazgató.
A megemlékezõ mûsor szereplõi voltak: Kiss György gitáros - furulyás - énekes, Fürdõs Milán szavaló, Baksa Kata népdalénekes.
Ünnepi beszédet mondott: Katanics Sándor képviselõ.
Az emlékmûsor résztvevõi az Emlékparkban lezajló ünnepi mûsor és faültetés után fáklyákkal vonultak át a kádártai temetõbe, ahol a 13 ismeretlen katona sírjánál koszorút és virágokat helyeztek el.

Az ünnepi beszéd:

Tisztelt Vendégeink! Kedves Kádártaiak! Tisztelt Emlékezõk!

"Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem, hogy munkálkodjon, alkosson, teremtsen."

Gróf Széchényi Istvánnak ez a nemes gondolata Haynau táborszernagyra nem hatott.
Nem hatott és nem is hathatott, még akkor sem, ha történetesen ismerte volna ezeket a gondolatokat az erõskezûnek és kegyetlennek tartott magas rangú osztrák tiszt.
Haynau feladata az öntudatára ébredõ és az önállóság, a szabadság után vágyakozó akkori Magyarország polgárainak megfélemlítése, megregulázása volt.

"Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyõzõdésem, hogy ez az egyetlen mód, intõ példát szolgáltatni minden jövendõ forradalomnak."
Haynau írta ezt a magyarországi hadjárat gyõzteseként levelében az itáliai hadjárat gyõztesének, Radetzky tábornagynak.

Ígéretét nem szegte meg, s az aradi 13-ak ígéretének részeivé váltak.

Idézzük fel, mi is történt idestova 156 év távolában!

1849. augusztus 13-án Világosnál a magyarok a nagy túlerõvel szemben, az orosz csapatok elõtt letették a fegyvert. A tábornokok úgy hihették, hogy az oroszok megvédelmezhetik majd õket a vérszomjas Haynautól, de csalódniuk kellett.
Augusztus 22-én az oroszok, miután elvették fegyvereiket, átadták õket az osztrákoknak. Augusztus 25-én szállították a tábornokokat Aradra, ahol még aznap megkezdték a kihallgatásukat.
Eközben augusztus 27-én az akkori igazságügy-miniszter, Schmerling a minisztertanács elé terjesztette az ítéletekkel kapcsolatos elképzeléseket. Bár Schmerling mérsékeltebb volt, mint Haynau, emberségrõl az Õ gondolkodásmódja alapján sem beszélhetünk:
"A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülõt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk."

A minisztertanács elfogadta Schmerling javaslatát, csak Bach belügyminiszter toldotta meg azzal, hogy Haynaut megfelelõ hatalommal kell felruházni ahhoz, hogy a büntetéseket gyorsan végre tudja hajtani.
Ferenc József augusztus 29-i legfelsõbb kézirata Haynaut arra kötelezte, hogy "a halálbüntetést csak a legbûnösebb és legveszedelmesebb egyéneken hajtsák végre", ugyanakkor a halálbüntetés tényérõl csak utólagosan kellett jelentést tennie az uralkodónak. Schmerling némi utólag erõtlennek bizonyuló kísérletet tett még arra, hogy elérje: Haynau csak a halálos ítéletek bécsi megerõsítése után hajtathassa végre az ítéleteket, de Bach és Haynau lehetõségeikkel élve mégis megakadályozták a királyi kézirat mérséklését.

Haynau október 6-ára, a bécsi forradalmárok által felkötött Latour hadügyminiszter halálának évfordulójára tûzte ki a kivégzéseket. Az aradi foglyok még abban reménykedhettek, hogy október 4-e, az uralkodó névnapja, s lehet, hogy amnesztiát hirdet.
De minden remény szertefoszlott ezen a napon, mert amnesztia helyett Haynau végzése érkezett meg. Másnap reggel hét órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta a tábornokokat, s kihirdette az ítéleteket. Az ítéletek kihirdetése után megbilincselték a tábornokokat, majd visszavezették õket a cellájukba, megtagadva tõlük azt a kérést, hogy együtt tölthessék az utolsó napot.
Napra pontosan 156 évvel ezelõtt, október 6-án hajnali kettõ és három óra között a papok felkeresték a halálraítélteket. Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác egy francia hadmérnök várépítésrõl szóló könyvét tanulmányozta, Láhner György fuvoláján Donizettitõl a haldokló Edgar búcsúáriáját játszotta, Dessewffy Arisztid még aludt.

Többen utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben. Fél hatkor elõször a golyó általi halálra ítélteket - Schweidel József tábornokot, a Pákozdi csata hõsét, Kiss Ernõ altábornagyot, Dessewffy Arisztid tábornokot és Lázár Vilmos ezredest - vezették a kirendelt katonaság közé. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midõn a parancsnokuk kardjával intett, a lövések eldördültek, Kiss Ernõ kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernõ altábornagyot, aki a szabadságharc elsõ jelentõs gyõzelmét aratta Perlasznál, csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, s leadták a halálos lövést Kiss Ernõre is.

Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következõ sorrendben: Pöltenberg Ernõ, Török Ignác, Láhner György, Knézich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly.

Vécsey büntetését - saját apja közbenjárásának köszönhetõen - súlyosbították, mégpedig azzal, hogy õt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését.
Az elsõként az akasztófa alá szólított Pöltenberg Ernõ huszártiszt miközben a hóhér elé lépett így szólt: "Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje" Õt követte Komárom egykori parancsnoka Török Ignác. Majd Láhner György, a szabadságharc hadiiparának irányítója következett. Aztán három volt hadtestparancsnok, Knézich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly került sorra. "Ma nekem, holnap neked" -mondta Nagy-Sándor József a hadbírónak. Leiningen Károly rövid szónoklatban tiltakozott azon vád ellen, hogy Buda bevételekor osztrák hadifoglyokat gyilkoltatott volna meg. Leiningent a szabadságharc utolsó hadügyminisztere, Aulich Lajos követte. Majd a hõsök-hõse, a szabadságharc veretlen hadvezére, a lábtörésébõl még fel nem épült szálfatermetû Damjanich tábornok bicegett a bitófa alá. Sorra búcsúztak így el egymástól, Vécseynek már nem volt kitõl búcsút vennie, õ Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívlelték egymást, mégis megcsókolta búcsúzóul Damjanich kezét.

A kivégzést követõen az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlõtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztõhelyen temették el.
Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkõztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófa- oszlopokat is.

Bár október 6-át elsõsorban az aradi vértanukra történõ megemlékezésként tartjuk számon, a máshol és az ezt megelõzõ, illetve követõ napokban kivégzettek elõtt is fejet hajtunk ezen a napon.
Ma 156 éve Pesten végezték ki Batthyány Lajos miniszterelnököt és Fekete Imre gerillaszázadost.
Batthyány a kivégzése elõtti éjszakán a börtönébe becsempészett tõrrel megkísérelte elvágni nyaki ütõereit, hogy a gyalázatos haláltól, az akasztástól megmeneküljön. Tettét felfedezték és az osztrák katonaorvosok az orvosi esküjüket sajátosan értelmezve megmentették, csupán azért, hogy ha felakasztani már nem is lehet, legalább agyonlõni lehessen.
Batthyánynak a sortûz eldörrenése elõtt még volt ereje azt kiáltani "Éljen a haza!"
A tizenhármakon kívül Aradon még három honvédtisztet akasztottak vagy lõttek fõbe.
Október 6-án végeztek ki Pécsett két, az eszéki várból megszökött férfit is, Vertike Gábort és Szilva Jánost. Október 25-éig még további 12 személy kivégzésérõl tudunk. Köztük volt hat honvédtiszt, Csány László kormánybiztos és miniszter, Jeszenák János kormánybiztos,
Szacsvay Imre képviselõházi jegyzõ, Perényi Zsigmond felsõházi elnök, Gonzeczky János lelkész és Csernus Manó tisztviselõ.
E kivégzések miatt akkora felháborodást támadt szerte Európában, hogy az osztrák kormány kénytelen volt mérséklésre inteni Haynaut. Bár még születtek halálos ítéletek, már nem hajtották végre egyiket sem. A perbe fogottakat több éves várfogságokra ítélték, majd az évek múlásával megkezdõdtek a kegyelmezési eljárások.
A megtorlás kiterjedt a szabadságharc egyszerû résztvevõire is. Összesen körülbelül 100 fõt végeztek ki a szabadságharcban tanúsított cselekedeteiért.

Ma tehát nemcsak az aradi tizenhármakról, nemcsak az elsõ felelõs kormány miniszterelnökérõl, Batthyány Lajosról, hanem minden szabadságharcosról, minden életét a szabadságért feláldozóról megemlékezünk.

Emlékezünk, és fejet hajtunk emberi nagyságuk elõtt!

"Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, nemzetét gyilkolja meg."

Kölcsey Ferenc intését mi, akik most itt vagyunk és emlékezünk - jó szívvel fogadjuk meg.

Kedves Mindannyian!

Bár ez a történet már több mint másfél évszázados, sajnos még ezekrõl az eseményekrõl sem vagyunk képesek együtt megemlékezni.
A megosztottság mára olyan mértékûvé vált, hogy nemcsak a még be nem gyógyult sebek az akadályai egy-egy közös megemlékezésnek, hanem az állandóan és újra keletkezõ sérelmek is.
Õszintén bízom abban, hogy felismerjük végre, mekkora erõ rejtõzik az összefogásban. A szabadságunkért 1848-ban vívott harc, bukása ellenére is az összefogás értelmérõl, sikerérõl szólt. Hiszem, hogy eljön hamarosan az az idõ, amikor csak rossz álomnak tûnik, ami most elõfordul még. Hiszem, hogy közös jövõnk érdekében vélt, vagy akár valós sérelmeink félre tételére is képesek leszünk.

Köszönöm - mindazoknak - akik most itt vannak, hogy velünk együtt emlékeznek nemzetünk nagyjaira!

Veszprém-Kádárta, 2005. október 6. Katanics Sándor

 
© 2006. Katanics Sándor