A tenni akarás kiszolgáltatottja

Vasárnapi vendég: Katanics Sándor országgyûlési képviselõ, a sikeres gimnázium leköszönõ igazgatója
2007. június 10.
Vasárnapi Napló

Tíz év után leköszön a megye legsikeresebb gimnáziumának élérõl Katanics Sándor. Indokait ismerjük már, országgyûlési képviselõsége mellett kevés az ideje. Pedig azzal eddig sem állt bõvén. Amióta az eszét tudja, mindig másokért dolgozott, közösséget istápolt. Kevesen tudják, hogy maga is gyógyításra szorult, betegsége máig befolyásolja döntéseit. Fröhlich András

Veszprémbe huszonkét évvel ezelõtt került, és nem a véletlen sodorta ide. Felesége, akivel az egyetem utolsó évében házasodtak össze, kapott tanári állást egykori iskolájában, a Lovassyban, ahol szükség volt még egy matematika-fizika szakos tanárra. A diákok hamar megkedvelték, bár kölyökképe miatt idõnként hátraküldték a menza sorban, de jó esetben is tanári köpenybe bújt vagány felsõsnek néztek. Ezek persze külsõségek, a viszonyt a tenni akarás és a diákok iránti tisztelete határozta meg, mondja Katanics, aki hamarosan KISZ-tanár és diákönkormányzatot segítõ pedagógus lett. Akkoriban a KISZ már nem a mozgalomról szólt, egyszerûen ez a szervezet adott keretet a közösségi megmozdulásoknak, emlékszik vissza a kezdetekre, és nem tûnik meglepettnek, amikor azt kérdezem, ha a vastag diktatúra éveiben lett volna pályakezdõ, akkor is belépett volna-e a pártba. Azt válaszolja, valószínûleg akkor is, mert úgy látja, a tenni akarásnak nem volt más közege, de hozzáteszi, az a fajta szókimondás, és az érdemi cselekvés igénye, mely jellemzi, minden bizonnyal jelentõs ütközésekbe kényszerítették volna - Bajom lett volna, azt hiszem - mondja, és hozzáteszi, a rendszerváltás környékén izgalmas rendezvények mellett bábáskodott. - Igazlátó napot szerveztünk, melyen rázós kérdésekkel bombázták a tanulók a meghívott minisztériumi fõosztályvezetõt, és vetélkedõt szerveztünk Ki tud többet Lichtensteinrõl? címmel, amit nem volt nehéz a Szovjetunióról szóló be- és lejáratott verseny karikatúrájának érteni. Mondom neki, az rendben, hogy bevállalós tanár volt, de mit szólt az iskolavezetés mindehhez. Tudtuk, a diákok tudták, hol a határ, az iskola pedig akkor is megengedõ elveket vallott. - Ma is? - kérdezem - amikor igazgatója markáns politikai szerepet vállal? - Ma is - jön a válasz azonnal és határozottan. - Én soha, egyetlen pillanatra sem vittem politikát az iskolába. Még a kérdéseket is kikerültem, pedig a diákok néha megpróbáltak állásfoglalásra késztetni. És azt hiszem, elismerték ezt a hozzáállást. Lehet, hogy mások neves díjakat említenének, de nekem az egyik legnagyobb büszkeségem, hogy néhány évvel ezelõtt az egyik tablón a Mátrix címû film fõszereplõjeként szerepeltettek a karikatúra tervezõi. Nem semmi, ha a gyerekek pozitív hõsnek tekintik az embert - mondja. - A felnõtt társadalom nem ilyen egységes a megítélésében - folytatom a szemtelenkedést - miért ön a legjobban támadott baloldali politikus a városban? - Ezt nem tudhatom pontosan, de véleményem természetesen van. Azért, mert a véleményemet kendõzetlenül szoktam elmondani. Vállalom az ütközéseket, és azt hiszem, van energiám is az ütközésekhez. És kérem, ne értsen félre, de azt hiszem, hogy ezek miatt talán tartanak is tõlem a másik oldalon. - És honnan ez az energia, sportol? - kérdezem, de csöndes a válasz. - Az én sportom a versenyfutás az idõvel - mondja, és erõsen gondolkozik elõjöjjön-e a folytatással. - Szívproblémáim vannak, születésemtõl. Megoperáltak és jól vagyok, de nekem duplán drága minden nap. Az a mûbillentyû, bármikor elfáradhat, az aortavérzés bármikor megismétlõdhet. De ez engem nem elszomorít, inkább munkára sarkall. Ma akarok megcsinálni mindent, ha már a holnap bizonytalan - és nem vár együttérzést egy dekát sem. Innen tehát az ambíció, mely 92-ben igazgatóhelyettessé, öt évvel késõbb pedig direktorrá emelte. - Nem csupasz ambíció ez - mondja erre -, hanem tenni akarás és annak tudata, hogy én igenis jobban tudnám csinálni a dolgokat. Én nem vártam az elõdöm nyugdíjaztatását, hanem korrekt megmérettetésre jelentkeztem és a pályázatom nyert. Ma is úgy gondolom, használt a megkérdõjelezhetetlen minõségen oktató Lovassynak amire vállalkoztam, használt, hogy menedzser szemléletû vezetõjeként tevékenykedtem. A sikerek, az értékek önmagukban ma már nem elegendõek, ismeri a cégér és a jó bor összefüggését - mutatja be igazgatói ars poeticajat. De én visszakanyarodok még a betegséghez. - Az a szorítás, melyben él, nem fordította Isten felé? - kérdezem és mintha fáradt, vagy lemondó mosoly bujkálna a válasz mögött. - Baloldali politikus vagyok, mert baloldali értékekben hiszek. De ez nem zárja ki a mindenhatót a szívembõl, az élet megpróbáltatásai során hívõvé váltam. Kizár viszont a templomból, legalábbis néha azt hiszem - mondja és fájlalja, hogy pusztán politikai hitvallása miatt érzése szerint nem kívánatos személy lett a gyülekezetekben. - És hol tud feltöltõdni, van-e hobbija, merre nyaral, jövök könnyedebb kérdésekkel, de a választ könnyû összefoglalni. Katanics Sándor öt éve nem nyaralt, valamikor horgászott, de már nincs rá ideje, feltöltõdni meg kádártai házának udvarán tud, ahol nyaralással ér föl, ha nagyritkán kertészkedni kezdhet. - Hogy mit szól ehhez a család? Megszokta szegény - jön a kendõzetlen válasz. - De tudja, itt érzek lelkifurdalást egyedül. Mert lehet munkába temetkezve, csaták között élni, néha méltatlan támadásokat elviselni, de a családdal többet kéne együtt lennem. De elfogadták õk is, én is, engem a tenniakarás tart életben.

 
© 2006. Katanics Sándor